Szekszárdra utaztam. Kigyalogoltam a város határába. Hol vannak a dombok? Betértem egy tanyára, borral kínálnak. Két pohár bor van. Az egyiket megiszom. Van benne valami ami a friss cseresznye tavaszi ízére emlékeztet. Ez meg is mondom. A gazda Scherer Péterre emlékeztet. Mutogatja, hogy valami szőlőhéj sűrítménye van kis üvegben, azt szokta a borba tölteni. Kimegyünk a földútra, egy lakótelep van nem messze. A gazda mondja, hogy idáig nőtt a város, de nem csinálják meg a földutat. Kérdezem, hol vannak a dombok. Mondja, hogy itt a földút egy mély hasadék felett megy át. Lenézek, tényleg egy szurdok van a fák mögött. a gazda telke felől némi szemét van jó magyar szokás szerint odaöntve.
Bemegyünk a gazda telkére. Szép gazdaság, tyúkok, állatok. Egy kőház is van. Mondom a gazdának, hogy nem akarom feltartani. Nem marasztal. Megyek tovább a földúton, dombok közé érek. Az út két oldalán kőborítás van, és házak tűnnek fel. Egy ház mellett kőjárdára lépek fel, hirtelen elkezd emelkedni, és átalakul a ház kerítésoszlopává. Emberek mögöttem nem értik miért megyek tovább, már szinte függőleges. A kiemelkedés túloldalán leesek, de semmi bajom. Egy hatalmas tó tűnik fel, gőzhajóval, csónakázókkal, mintha egy vízi vidámpark is lenne. A hajóra szállok, elvisz a tó egyik öblébe, ahol egy csodaszép kis klasszicista városrész fogad. Kicsi, de nagyon hangulatos. Valaki meséli, hogy ez is Szekszárd része, a szőlőhegyhez tartozik, és Tőrvölgy a neve. Jó lenne itt lakni.
Előzmény: magyarországi tavakról olvastam egy cikket, hogy hol lehet fürödni a balcsin kívül.
